Ki vagyok én?

Németh Anna vagyok, 2004-ben születtem. Két otthonom van: Ausztria és Magyarország és mindkettő fontos része annak, aki ma vagyok.

​

Ha pár szóval kellene jellemeznem magam, ezek lennének: pozitív és erős. Tudatosan próbálok nem panaszkodni, mert hiszem, hogy mindig van miért hálásnak lenni.

​

Sokan elsőre félreértenek. Kívülről gyakran zárkózottnak vagy visszahúzódónak tűnök, pedig valójában sokkal nyitottabb vagyok. Nem vagyok annyira félénk, mint ahogyan első találkozáskor látszik – inkább megfigyelő és hallgató típus vagyok. Ez még egy olyan terület az életemben, ahol folyamatosan fejlődöm, mert ma már nem érzem magam annyira introvertáltnak, mint ahogyan sokáig mutattam magam.

​

Gyerekként és fiatal tinédzserként sok negatív élmény ért, ezek erősen formálták a személyiségemet. Talán ezért is van az, hogy számomra a család mindenek felett áll. Az első helyen mindig a szüleim és a családom vannak – ők jelentik a biztos pontot, ahonnan újra és újra erőt tudok meríteni.

​

A történetem

A blogírás ötlete nem bennem született meg először, hanem anyukám fejében. Ő volt az, aki egy nap azt mondta: "Jó lenne, ha írnál arról, hogyan bírkózol meg a hétköznapokban ezzel a ritka betegséggel. Orvosilag sok információ van a neten, de arról keveset lehet olvasni, hogyan alakulnak a mindenapok, lehet, hogy ez másoknak is érdekes."

​

Amikor ezt felvetette, bennem azonnal a sorstársaim jelentek meg. Azok, akik most válaszokat, kapaszkodót keresnek vagy csak azt az érzést, hogy nincsenek egyedül. Akkor éreztem először igazán, hogy szeretnék segíteni nekik.

Ez a blog azonban nemcsak másoknak szól. Nekem is sokat ad. Egyfajta napló, ahol kiírhatom magamból mindazt, ami bennem van, és egyben egy emlék is – egy lenyomata annak az útnak, amin most végigmegyek.

​

Amióta megszületett a blog gondolata, furcsa módon nincs bennem negatív érzés. Van bennem egy kis bizonytalanság, de sokkal inkább erőt érzek. 

Olyan, mintha már túl lennék a legnehezebb részén és most előre néznék.

​

Mivel jól beszélek németül és angolul, sok külföldi cikket és tapasztalatot el tudtam olvasni. Nem éreztem információhiányt – mégis hiányzott egy magyar nyelvű tér, ahol érthetően, őszintén és emberien lehet erről beszélni - és esetleg Veletek beszélgetni. Ez a blog ezt a hiányt szeretné betölteni.

​

Mit jelent a Rare & Honest?

A Rare & Honest számomra egyszerre jelenti a ritka betegséggel való életet és azt az őszinteséget, amellyel szeretnék mesélni róla. Nemcsak a nehézségekről, a félelmekről és a bizonytalanságról, hanem a reményről, az apró örömökről és azokról a pillanatokról is, amelyek erőt adnak a folytatáshoz.

​

Ezzel a bloggal szeretnék kapaszkodót és megértést adni. Nemcsak azoknak, akik ritka betegséggel élnek, hanem a hozzátartozóknak is – azoknak, akik félnek, aggódnak, és sokszor nem tudják, hogyan segíthetnének, vagy hogyan maradhatnának erősek.

​

Hiszem, hogy az őszinte történetek közelebb hoznak bennünket egymáshoz, és segítenek abban, hogy kevésbé érezzük magunkat egyedül. A Rare & Honest erről szól: valódi érzésekről, kapcsolódásról, megértésről és reményről.

​

Miről olvashatsz itt?

A blogon – és a hozzá tartozó platformokon, mint a Facebook és az Instagram – többek között ezekkel a témákkal találkozhatsz:

• a betegségem története és megélése

• a mindennapjaim, őszintén, szépítés nélkül

• hogyan lehet továbblépni és együttélni a nehézségekkel

• mi segít a hétköznapokban, lelkileg és a gyakorlatban

• hasznos tudás, tapasztalatok és ajánlott linkek.

​

Szeretném nemcsak a történetemet megosztani, hanem átadni azt a tudást is, amit én magam is hosszú keresés során találtam meg.

​

A betegségemről – őszintén

Nyíltan és őszintén fogok mesélni a betegségemről, az NF2-ről. Nem fogok minden részletet megosztani – vannak dolgok, amelyek maradnak az enyémek –, de amit leírok, az mindig igaz lesz, emberi és átgondolt.

Egy dolgot már most biztosan tudok: nem vagyok egyedül.

A szüleim és a testvéreim mellettem állnak jóban és rosszban. Nemcsak elfogadják a helyzetet, hanem velem együtt akarnak fejlődni, tanulni és alkalmazkodni ehhez az új élethez.

​

Talán a legnehezebb pillanat az volt, amikor rá kellett jönnöm, hogy ez nem egy „egyszerű megfázás”. Több tumor él bennem

és ezzel együtt kell élnem. Nem gyógyulok meg egyik napról a másikra – és ezt elfogadni időbe telt.

Mégis, ha van valami, amire igazán büszke vagyok, az saját magam. Arra, hogy ki tudtam mászni a gödörből, és hogy a félelmek ellenére is erős és pozitív tudtam maradni.

​

Ha most kaptál egy hirtelen, fájdalmas hírt, ezt mondanám neked: éld meg az érzéseket. Sírj, dühöngj, üvölts akár napokig – ez rendben van. Egyetlen dolgot ne tegyél: ne bántsd azt, aki melletted akar állni. 

​

Utána viszont fordulj befelé. Lehet, hogy egy régi célodat el kell engedned – de ez azt is jelenti, hogy egy újat lehet találni. Álmodj új célokat és ne félj őket megvalósítani.
De közben ne felejtsd el: az egészséged és a jólléted az első.

​

Az olvasóhoz

Erre a blogra bárki megérkezhet. Az is, aki fél. Az is, aki teljesen elveszettnek érzi magát. Anyukák, apukák, testvérek, hozzátartozók – mindazok, akik kapaszkodót keresnek.

Azt remélem, hogy ezen az oldalon egy kis fényt tudok adni. Lehet, hogy csak egy napra. Lehet, hogy hetekre, hónapokra – vagy akár évekre.

Ha egy mondatban kellene üzenetet küldenem, ez lenne:
nem vagy egyedül.

​

Szeretném, ha az olvasó reményt, erőt és pozitív gondolatokat vinne magával. Félhet, lehet bizonytalan – de közben legyen bátor, és bízzon magában.

​

Számomra a közösség a bizalmat és az összetartozást jelenti. Egy olyan teret, ahol nem kell magyarázkodni, ahol megértés van, és ahol mindig van valaki, aki melletted áll.
Ezt az érzést szeretném átadni: hogy létezik egy hely, ahol nem maradsz egyedül.